A minorita templom és kolostor

A református templommal azonos rangú és jelentőségű műemlék együttes a minorita templom és a kolostor. A szakirodalomban többször felmerült az a vélemény, hogy a nyírbátori minoriták temploma már a XIV. században megvolt, ez azonban sem hiteles adatokkal, sem a lényegében sértetlenül álló és egységesnek mutatkozó épülettel nem igazolható. Minden adat arra mutat, hogy Báthori István erdélyi vajda volt az építtetője ennek a templomnak is, és mivel 1493-ban oda is temetkezett, a templom akkor készen lehetett. A minoriták viszont már valóban korábban, a XIV: század elején letelepedtek a városban és első igénytelen celláikat a mai kolostor helyén alakították ki. Valószínű, hogy Báthori István 1479. után a már meglévő épületet fejlesztette tovább. Ez a kolostor nagyjából a mai barokk épület helyén a templom északi falához csatlakozott. A XVI. század közepén a reformáció terjedésével a katolikus egyház működése megszűnik a városban, és elnéptelenedik a kolostor a templommal együtt. 1587-ben Petraskó vajda kirabolja a templomot és a kolostort is, sőt az épületet fel is gyújtotta. A romos épületegyüttesről az ezt követő 130 évben semmilyen adattal nem rendelkezünk. A feldúlt és elhagyott épületegyüttes a XVIII. század első felében kelt új életre. 1717-ben Erdődy Gábor egri püspök átadja az épületegyüttest a minorita rendnek, amelyet Kelemen Didák székely konventuális minorita vett át.

A lap alján található a fényképgaléria a felújított templomról.

Az ő irányításával és gróf Károlyi Sándor támogatásával indul meg 1718-ban a szentély ideiglenes befedésével a helyreállítás. 1719-ben a belső udvaron megtalálták a szépen faragott kövekből álló középkori kutat. 1720-ban már a boltozat készítéséről szólnak az iratok. 1722 és 28 között épül fel a hajó barokk boltozata, mégpedig oly módon, mintha gótikus keresztboltozatok barokk átépítése történt volna. A lapos, hármas falpillérek a szentélyben gyámszerűen végződnek. A mai boltozat téglái, amelyek a padláson jól látszanak jóval kisebbek, mint a falak középkori téglái. Lehetséges, hogy a gótikus boltozat helyén, esetleg a használható maradványok bedolgozásával emelték a barokk boltozatot. A templom felszentelésére 1725-ben került sor. A kolostor újjáépítése 1733-ban indult meg, de 1758-ban még nem fejeződött be. Erről a minoriták inventáriuma 1849-ben részletesen tudósít. Az inventárium leírása szerint a kolostor épülete négyszög alakban csatlakozott a templom északi falához, középen nagy négyszögletű udvarral. A sekrestyéhez merőlegesen kapcsolódó keleti szárny fából készült, és ezt a leírás réginek nevezi. Ennek folytatásaképpen egy szintén réginek mondott rövid, falazott kolostorrész következett. Ez utóbbiakkal együtt régi romokról, valószínűleg a középkori kolostor maradványairól is szó esik, amit 1749 után bontottak le. 1751-ben a Miskolcon tartott káptalani gyűlés elhatározza, hogy a templom mellett csak folyosót kell építeni, szobákat magába foglaló szárnyat nem. 1754-ben Niczki Nikodémus kassai kőműves mester bemutatja tervét az ebédlőről és az északi szárnyról. Ettől kezdve az építkezést ő tervezte és irányította. A kolostor építésének elhúzódásában az is közrejátszhatott, hogy a ma is meglévő Papok rétjének nevezett természetes nyírségi tavacska hatására a talajvíz igen magas volt. Ezt a veszélyt a megye már 1740-ben megállapította. Egy 1763-ból származó tanúvallomásból kiderül, hogy Haller Sándor gróf temetésekor a templom alatti kriptában olyan magasan állt a víz, hogy a koporsót csak a kripta lépcsőjén felállított fa dúcokra lehetett elhelyezni. 1834-ben pedig tűzvész okozott súlyos károkat az épületegyüttesben. Ekkor pusztult el a torony sisakja, amely a református templom mellett álló harangtoronnyal mutatott rokonságot A helyreállítás befejezése után már csak lapos lefedést kapott. Az épületegyüttest többször is javították, az egyik legjelentősebb 1957-ben volt, amikor az egykori kolostor épületben otthont kapott Báthori István Múzeum beköltözése előtt műemlékileg feltárják és helyreállítják a kolostorépületet. 1974. és 1978. között kerül sor a minorita templom műemléki feltárására és helyreállítására, melynek során megtörténik a templom nyugati homlokzatán nyíló és korábban elfalazott gótikus kapu helyreállítása is. Az 1990-es évek utolsó felében a kolostor épülete teljesen új tetőszerkezetet és héjazatot kapott, amelyet teljes körű homlokzati helyreállítás követett. Az épület új lábazata veronai mészkőből készült.

A minorita templom egyhajós, hosszú szentélyű és a szentélyhez észak felől csatlakozó toronnyal ellátott teremtemplom. Mind szerkezetében, mind részleteiben teljesen egységes alkotás. A magasba szökkenő falakat háromosztású, karcsú támpillérek tagolják. Közöttük sorakozik az óriási, csúcsíves ablakok ünnepélyes rendje. A merészen felfelé törő ablakok sodrát a kettős osztósudarak csak fokozzák. A záródásokat változatos rajzú, halhólyag alakú és karéjos kőrácsok ékesítik. A benyomás mozgalmasságát emeli a ferenceseknél szokásos hosszú szentély némi visszaugrása és sokszögű záródása. A sokszög déli oldalán lévő ablakot valószínűleg a barokk főoltár felállításakor falazták be. Talán kisebb csúcsíves ablak nyílhatott a hajó nyugatról számított első boltszakaszában is. A szentély záródásához észak felől simul a vaskos, négyszögletű torony. Nehéz tömbjét az aránylag kis méretű, jegyszerű kőkeretes, szögletes ablakok alig lazítják fel. Csak a legfelső emelet enyhén csúcsíves ablakai nagyobba, s ezáltal mindegy uralkodnak a torony hasábján. Ez az általában szokatlan toronyelhelyezés a ferences építkezések jellemző sajátsága.

A nagyméretű, erősen kiégetett téglákból emelt falak magas színvonalú építéstechnikáról tanúskodnak. A nyíláskeretek, a remekszép ablakkőrácsok és a támpillérek vízvetői viszont kőből készültek. Ezért a falakat eredetileg is vakolták, s így a nemesen faragott kőrészletek még nagyobb hangsúlyt kaptak. A teljesen zárt északi és az erősen fellazított déli fal között átmenetet alkot a nyugati homlokzat egyetlen, széles, csúcsíves ablakával. Alatta nyílt az 1974-ben felfedezett díszes gótikus nyugati bejárat. A belül csúcsíves, kívül meredek szamárhátívű, gazdagon tagolt ajtó tengelyét fenn a falhoz simuló keresztvirág hangsúlyozza. A kapuzatot kétoldalt ugyancsak a falhoz simuló egy-egy fiatorony keretezi. Ezt az eredeti bejáratot a XVIII. század közepe táján a homlokzat elé épített, ovális alaprajzú, dél felé eredetileg nyitott, szép barokk előcsarnok emelésekor súlyosan megrongálta a nyílásba helyezett kisebb, egyszerű barokk keret. Az új építmény a régi kapuzatot teljesen eltüntette. Az 1978-ban helyreállított gótikus kapuzat a barokk előcsarnok bizonyos módosításával ismét láthatóvá lett. Az eredeti belsőből csak a hajót a szentélytől elválasztó finoman tagolt, csúcsos diadalív maradt meg.

A XVIII. századi építkezéseknél művészi szempontból sokkal jelentősebb a templom barokk berendezése, amely a nyírbátori minorita templomnak egészen különleges helyet biztosít. Az egyszerű építészeti belsőben fokozottan érvényesülnek a formában s színben rendkívül változatos, jó művészi színvonalú, gazdag díszítéssel ellátott oltárok, valamint a szószék. Már első pillantásra feltűnik, hogy a hazai barokk fafaragás e kitűnő emlékei egy műhely egységes terv szerint kialakított alkotásai. Csak a Passióoltár származik más kéztől, de ez is szervesen beleillik a művészi együttesbe. A jellegzetesen megfaragott alakok, de főként a dúsan alkalmazott növényi díszítések a reneszánsz továbbéléséről tanúskodnak. A nyírbátori fafaragványok még erősen a XVII. századi gyakorlatban gyökereznek. Ez különösen a szószék testén feltűnő. Az aránylag világos tagolás, a változatos színezés, a növényi és virág-ékítmények gyakori szerepeltetése olyan jellemző vonások, amelyek a túlhajtottan mozgalmas XVIII. századi művészetben idegenül és régisen hatnak. A csavart oszlopok alkalmazása a Nyírbátorban dolgozó szobrászműhely kedvelt sajátossága. A főoltáron és a két mellékoltáron dúsan hullámzanak az áttört növényi széldíszek, amelyek az oltárépítmények körvonalait festőisen elmossák. Ezzel az oldottsággal érdekes ellentétet alkotnak a szilárdan, aránylag kevés mozgalmassággal felépített szobrok, amelyek nemcsak mint önálló alkotások, hanem az oltár szerkezetének gyújtópontjaiként is magukra hívják a figyelmet. Az alakos és kiegészítő fafaragás művészi színvonalát meg sem közelítik az oltárok festményei.

A fotókat Orosz Sándor készítette