A késő gótikus református templom

Mint ahogyan középkori főúri birtokközpontjaink esetében gyakori, így itt is a nyírbátori lakópalota és annak szomszédságában álló főúri kegytemplom egységes koncepció alapján épültek, és építészetileg egységet alkottak. Az egykor Szent Györgynek szentelt főúri kápolna, a mai református templom, a magyar késő gótika és a korai reneszánsz építészet kiemelkedő alkotása. Nem csoda tehát, hogy amikor 1681-ben Was György Apafi Mihály erdélyi fejedelem kíséretében Bátorba jött, naplójába ezt jegyezte fel: „Voltam urunk őnagyságával a bátori templomban, melynél szebb templomot soha életemben nem láttam, nem is hiszem, hogy nagy darab földön csinálásra nézve mása lehetne”. A templom építtetője Báthori István erdélyi vajda és országbíró, aki jelentős szerepet játszott a várkastély és a minorita templom építésében is. Az építkezés kezdetének dátumát pontosan nem ismerjük, de az tény, hogy 1484-ben Geréb László erdélyi püspök a város tizedjövedelmét átengedi a vajdának és a Szent György templomnak. Ez talán az épület alapkövének letételét is jelenti. A szentély lábazatába beírt 1494-es évszám a munka folytonosságát jelzi. Báthori István már nem érhette meg az épület befejezését, hiszen 1493-ban elhunyt és az fiára Báthori Andrásra maradt végső befejezés, melynek dátuma 1511.

A lap alján található a fényképgaléria.

A Báthori család ecsedi ága a XVI. század közepén tért át az új kálvini hitre, s ezzel a város lakosságával együtt a Szent György templom is reformátussá vált. A templom történetéhez igen fontos adalékokat nyújt zsoltáríró Báthori István országbíró 1603-ból származó végrendelete. Leírja, hogy ő vitette át a templomépítő Báthori István síremlékét a református templomba a stallumokkal együtt. A végrendelet intézkedett a végrendelkezőnek a református templomban való eltemetéséről is: „temessenek engemetth az Bathori Zentegyházban, ott az hol immáron… az Syrth megh czináltattam”. Szarkofágját Báthori Gábor erdélyi fejedelem faragtatta, akit 1628-ban Bethlen Gábor ugyancsak itt temettetett el.

Az évszázadok során a templom több kisebb-nagyobb átalakításon ment keresztül, amit részben írásos források, részben az 1963-64-ben végzett műemléki feltárás és helyreállítás igazolnak. 1811-ben intézkednek a templom alatti kripta befalazásáról, 1834-ben földrengés rongálja meg az épületet, amit 1837-ben állítanak helyre. 1897-ben készült el Széthló Ottó tervei szerint a hármas ívű nyugati karzat, 1931-34 között pedig Möller István vezetésével főleg szerkezeti megerősítés folyt. Ekkor készültek a külső faragott kőrészletek javításai és cseréi is. Az 1960-64-es műemléki feltárás és helyreállítás, amelyet az épület mai képe tár elénk, Sedlmayrné Beck Zsuzsa tervei szerint történt.

Az épület egyetlen hatalmas teremből áll, melynek délnyugati sarkához kisméretű, négyszögletes alaprajzú lépcsőtorony kapcsolódik. A torony teteje csak a hajó főpárkányáig ér, és eredetileg is csupán a padlás megközelítésére szolgált. Mellette a középtengelytől kissé északra tolódva nyílik a gazdagon díszített csúcsíves nyugati kapu, amely kiképzését és díszítését tekintve szászországi kapcsolatokra utal. A kapu fölé falazták be az egyik legszebb kőből faragott Báthori címert. A lófejpajzs köré sárkány csavarodik és az egészet tizenkét stilizált akantusz levélből álló kerek növénykoszorú veszi körül, fölötte sárkányos sisakdísszel. Legfelül a kapu tengelyében széles csúcsíves ablak foglal helyet, amelyet korábban befalaztak és csak 1964-ben bontottak ki újra.

A templom lenyűgöző monumentalitása, ugyanakkor szinte légies könnyedsége, a déli főhomlokzaton jelenik meg a legmarkánsabban. A lépcsőtorony déli oldalától eltekintve a lépcsős tagolódású támpillérek a homlokzatot hét mezőre osztják. A nyugatról számított első mezőben kis négyszögletes, kőkeretes reneszánsz ablak a karzat világítását biztosítja. A harmadik mező kivételével valamennyit háromosztású csúcsíves, tagolt kávájú ablakok törik át, csúcsukat négyosztatú halhólyagos kőrácsok ékesítik. A templom főbejáratául szolgáló kapu a harmadik mezőben nyílik, amely elé a XVIII. század második felében törtvonalú oromzattal ellátott zárt előcsarnokot építettek. Az oromzat csúcsát másodlagosan beépített kőrács töredékekkel emelték ki. Az előcsarnok építésekor az oromzati alsó párkány fölé helyzetek egy 1488-as datálású Báthori címert, amely a nyugati kapu fölött lévő párja, s amit aztán 1964-ben a déli főkapu lunettájába építettek. A címerkő a XVIII. századi átalakítás előtt a főkapu lunettája fölött helyezkedett el. A nyugati oldalon háromszögű oromzatba végződő nyeregtető az épület keleti oldalán a nyolcszögzáródású szentély fölött három tagból álló kontyolással z árul. Mint a katolikus templomoknál általában a szentélynek csak a délkeleti oldalán nyílik ablak.

A teljesen zárt északi homlokzat keleti végén közvetlenül a szentélyzáródás mellett áll a hajdan emeletes sekrestye földszinti része, csúcsíves keleti és XVII. századi északi ablakkal, belsejében késő gótikus kézmosó fülkével. A sekrestye fölött eredetileg oratórium céljára szolgáló emelet is volt. A szentélyre nyíló ma elfalazott erkélyének félkörívű körvonalát és korlátjának ballusztereit az 1964-es helyreállítás építészetileg is jelzi.

Közvetlenül az északi fal nyugati vége mellett került elő a Szent György templom elődjének tekinthető kis kápolna, amelynek támpillér nélküli sokszög záródású szentélyéhez nyolcszögletes hajó, és ehhez négyszögű torony csatlakozott. A két építmény egy ideig egymás mellett állott, s azokat kapu kötötte össze, amely ma is látható a református templom belsejének északi falán. Ezt a kora középkori kis templomot a kutatás hosszú ideig azzal a Krisztus testének szentelt kör alaprajzú kápolnával azonosította, amelyet egy 1433-as forrás említ. 1981-ben azonban a Szentvér utcán, az egykori református parókia kertjében előkerült egy körkápolna alaprajza és padlótéglái is. Ez a kis kápolna szerepelhetett az említett forrásban, hiszen a Szentvér utca elnevezés a középkori szentvér kultusz emlékét őrzi, és a kultuszhoz kapcsolódó kápolnákat Krisztus testének szentelték. A tehát két kis temploma is lehetett a településnek.

A templombelső minden megszakítás nélküli, teljesen egységes terének lenyűgöző hatását az oldalfalak finom tagolódása és az egészet lezáró hatalmas hálóboltozat fokozza. Ez a finom osztású hálóboltozat inkább lebeg, mint lezár – írja Entz Géza, a templom művészettörténész monográfusa -, majd így folytatja: „a széles, magas ablakok ontják a fényt. A karcsú faloszlopok csak halk tagolást adnak. A nyugati és keleti részben három oldalú vagy sok szögű talpazatról indulnak felfelé. A faloszlopokon kétharmad magasságban szoborfülke nyílik, alján és tetején lépcsőzetesen kialakított gyámokkal. A szentély rész két nyugati faloszlop párja az ablakkönyöklő magasságában finoman megformált konzolokon végződik. A boltozhat kettősen hornyolt szarvasbordái ugyancsak szélesebb gyámokon gyűlnek össze, amelyeket egymást váltó szamárhátívek ékesítenek. Róluk, mint sudár pálmák ívelnek a magasba a bordák és belevesznek a hálóboltozat végtelen sejtrendszerébe. A gótika e csodálatos utolsó lobogásában tűnik fel az új világosság: a reneszánsz.” Báthori István két gyönyörű sárkányos címere mellett ennek egyik ékes példája a déli főbejáratául szolgáló kettős kapu, amely a XV-XVI. század fordulójának legrangosabb alkotásai közé tartozik. Az épület egyszerű rézsűs lábazata a kapu két oldalán még a gótikát idézi. Merőleges lefutással keretezi a gazdag tagozatú kaput, amelynek gyöngy- és szívsorral díszített, félköríves lunettáját fölül akantusz virág zárja le. A középen karcsú reneszánsz pillérrel elválasztott, széles kapu szemöldökén háromszoros, szép antikva betűs latin nyelvű felirat áll, melynek fordítása a következő: „A nagy Isten anyjának a tiszta Szűz Máriának és Szt. György vértanúnak tiszteletére a nagyságos András úr, Báthori András fia építette alapjától kezdve kegyeletből saját költségén ezt a templomot.” A szöveg természetesen félrevezető, hiszen István vajdáról nem tesz említést. Báthori Andrása csak az építkezés befejezése maradt.

A hajdani sekrestyébe, illetve a lépcsőtoronyba a templomból két szerényebb kivitelezésű ajtó vezet. Sokkal magasabb művészi színvonalat képvisel viszont a szentély déli falában felállított hármas papi ülőfülke és az északi falba mélyedő szentségfülke.

Mindkettő a firenzei quattrocento finom rajzoltsággal faragott formáit és nemes arányait mutatja. Jellegzetes reneszánsz motívumok a pillérek tükrét kitöltő stilizált növénydíszítés, az ülőfülke három kagylóból kialakított lunetta sora, amelynek közeit akantusz levelek borítják. A főpárkány alatt húzódó frízen angyalfejeket láthatunk. A szentségfülke lunettájában kerub fej található, alját pedig olasz koszorúba illesztett Báthori címer zárja le.

A fotókat Orosz Sándor készítette